Disneyland: harmadik rész

András New Orleans-ban
Szép kovácsoltvas erkély, kár, hogy díszlet.
Ebbe a szellemkastélyba bementünk, és nem is csalódtunk. Kétszemélyes fotelszerü kocsikba ültetik a népet és végig viszik a termeken. Mindenfelé szellemek ugranak, lebeknek elo, majd tünnek el. A szokásos bábos megoldás mellett sokszor operálnak fény trükkökkel, meg félig-átereszto tükrökkel. Az egész nagyon profin megcsinált, és jópofa.
Kisállat-temetö a szellemkastély bejáratánál. Persze öket egytöl egyik viszont látjuk odabent...
Halottaskocsi a bejárat mellett
András és a pálma
Még egy virágzó pálma
Így készül a rajzfilm. Tervek és vázlatok, a Karib-tenger kalózaihoz.
Aladdin. Bejárat
Zsófi persze nem bírt magával, és lefotózta ezt a retro Coca-Cola standot
Los Angeles-ben két Disneyland van, egymással szemben. Ez a második, az ujabb (és inkább vidámpark-szerü) bejárata
Golden Gate bridge, kicsit összenyomva
Séta California-ban
A park bejárata (illetve innen nézve kiárata)
Szökökút nappal. A vízzel igen mókás dolgokat müveltek, persze ez egy fényképen nem jön ki. Itt pihegtünk kicsit, és néztük az "elöadást".
A felirat kicsit megtévesztö. Ez nem egy képeslap, hanem egy büfé.
Az utca elsö két háza meg valódi többé-kevésbé, a többi már festett, csakúgy, mint az ég. De jó helyröl nézve egész élethü tud lenni.
Hercegnök boltja
Itt kis elöadások és filmek mentek Walt Disney-röl, a studiórol, meg a rajzfilmkészítséröl. Ettöl kicsit többet vártunk, megint elöjött a 6 éven felülieknek nem ajánlott, felirat.
Karakter-tervek a Szépség és a Szörnyeteg-hez.
Karakter-tervek a Kis Hableány-hoz.